Nagy távolságok elérése ihlette a rácsos etetőkosarak ezen típusát. A hagyományos típusok ismérve az volt, hogy az elhelyezett ólom a kosár oldalán található. Ez nagyon jó volt kis és közepes távolságokra. És csak azért erre a kettőre, mert a nagyobb távolságok elérése bizony gondot okozott ezekkel a kosarakkal. Mégpedig azért, mert a dobás mozdulata után az etetőkosár nem tudott szépen, áramvonalasan előre repülni, mivel az ólom az oldalán volt, és így picit megdőlve, oldallal előre repült a kiszemelt helyszín felé. Így a dobás lelassult, nem volt túl pontos nagy távolságra és sokszor el sem jutott odáig. Ezeket a pontatlanságokat azzal küszöbölték ki, hogy az ólmot a kosár aljára öntötték. Így szépen egyenes vonalban repül a kosár. Nagyon messzire el lehet dobni és nagyon pontosan.
A rögzítéshez a felső részére egy damil szálat helyeztek el, így könnyedén bele lehet majd akasztani a szerelékünk forgókapcsába. A megtöltés során tehetünk bele etetőanyagot, ami kombinálhatunk élő csalival (csonti, giliszta, szúnyoglárva), csemegekukoricával. Ha ez utóbbival kívánjuk megtömni, akkor figyeljünk arra, hogy ne nyomjuk bele túlságosan, mer a szemek nem fognak kioldódni, kiesni belőle a fenéken.
Nagy távolságokra, akár keszeghorgászatra is ajánlott modell.
